Tegnap tehát meglátogattuk dr. Vé-t, aki a rákszűrés elvégzése után (eredmény 3 hét múlva sms-ben, drukkolok, hogy jó legyen... ) nekiesett az UH-készüléknek illetve a hasamnak. Ez a kedvenc foglalatossága, úgy vettem észre, imádja ezeket a kis emberkéket. Ott lelkendezett a manónak, aki szerinte kivételesen mozgékony. Megvan mindene, az összes ujja a kezén és lábán ("látja, most mutatja, hány testvére van"), telődik a hólyagja, négyüregű a szíve (ami 146-ot dobbant percenként, és hallottam, és jaaajjj ), 15 centi az ülőmagassága, mindene tökéletes(nek látszik). Kérdeztem a nemét, ez még inkább felvillanyozta doktor Vé-t, és addig kereste, míg meg nem találta, később már akkor is megtalálta, amikor nem kereste, és jobban örült Álmos férfiasságának, mint jómagam. De nagyon meghatódtam, hogy láttam végre Őt, még a könnyeim is kipotyogtak.

Egy hónap múlva kell mennem legközelebb kukucskálásra, már most alig várom.

Kint a folyosón apjuk fülébe súgtam az eredményt, hát mind a 60 foga villogott hazáig, annyira örült. A gyerekek is, még Hanna is, pedig ő kislányt várt.

Néhány sztárfotó, bár így befényképezve elég homályosak:

Itt Álmos épp tornázik.

Ez itt dr. Vé szerint a "jajdearanyos jajdeédes pofija van, hát nééézzeee" - fizimiska; szerintem is jajdenagyonnagyon aranyos és édes, de valószínűleg kívülállóként csak egy kis vigyorgó koponyának nézném... (Később lesz még szebb is. )

Itt a bizonyíték.

Ma pedig megérkezett sms-ben a pécsi szűrés kódja a magzati diagnosztikai központból, rögtön rohantam a megadott honlapcímre, ahol kikerestem az eredményemet, ami hosszú levezetés után a következő:

A szűrővizsgálat eredménye: alacsony kockázat.

Kockázat a Down-kór előfordulására: 1:4800

Kockázat az Edwards-kór előfordulására: 1:19000

Tehát, ha úgy vesszük, a visszalevő két pécsi UH már csak formalitás, de biztos, ami biztos (meg egyébként is kifizettük )