Igazából, nem történik semmi velünk, de ez is megér egy bejegyzést.

Álmos nő, előszeretettel püföli a belső szerveimet, és úgy, mint az összes testvére, bevackolta magát a jobb oldalamba. Persze, ahhoz még elég kicsi -talán-, hogy ide-oda forogjon, nem gondolom, hogy elhelyezkedett volna már végérvényesen fejjel lefelé... Bár, minden lehetséges.

Én is jól vagyok, leszámítva az irtózatos lábdagadást, ami, bele sem merek gondolni, mivé fejlődik nyárra, a végére... Teszek-veszek, bár elég hamar elfáradok (és kifulladok), jól esik néha lepihenni. Egyébiránt úgy érzem magam és úgy is nézek ki, mint egy elefánt. De nem érdekel, hisz úgyis tudom, hogy elmúlik, és nem kell életem végéig 8 - 10- 20 kiló túlsúlyt cipelnem magamon... (Legalábbis remélem, merthogy az étvágyam döbbenetes. Többet eszek már, mint a közel 100 kilós férjem... :()

Így éldegélünk most. Pénteken belgyógyászatra megyek, jövő kedden védőnőhöz, és 21.-én (a tavasz első napján ) vár rám a rettegett cukorterheléses vizsgálat...