No, nem Álmosnál, hanem nálam, itt... majdnem 2 hónap... Hogy mennyire szalad az idő, és hogy mennyire nem érek ide...

De jöjjenek a száraz tények.

Az úrfi 8530 gr, 66 cm, még mindig vigyorigombóc, bár úgy tűnik, most épp én vagyok a világának a közepe; bár jól elvan szerencsére az összes nagyszülőjével, az apjával, és még a testvéreivel is (ez az én szerencsém. :)) Forog, hason fekve játszik többnyire, próbál felülni, és kúszik, mint egy kis sebesült katona. Ármin is így gyakorolta ezt a mozgásformát: a kezével húzza, és az egyik lábával löködi előre magát. A tenyere közben csattog a padlón. Nagyon muris. Az már kevésbé, hogy gyomlálja a virágokat, Hanna babaházában rendet rak, csócsálná a vezetékeket (az állólámpát kishíján felborította), leszedi a bögréket a konyhában és húzgálja a fiókot... Van járókája is persze, mikor lefáradunk az "Álmosnemszabad" "Nemenjodajujj" "Köpödkigyorsan" mantrázásában, akkor berakjuk oda őkelmét. 

Ezen kívül sikítozik, "beszélget" (bababa, mamama, tatata, és társai), pápát int, anyukám és a tesók köhögését utánozza ( és akkor is köhögést színlel, amikor tilosban jár ), csíp-csíp csókázik, amikor cipelteti magát, azt is megmutatja, merre szeretne menni ; látványosan örül mindenkinek, akit szeret, és kukuccsol. Alakul a jelleme, már látszik, micsoda akaratos méregzsák lesz... Ezen kívül olyan, mint az apja, addig nem nyugszik, amíg el nem éri/meg nem csinálja, amit elhatározott.

Foga még nincs, de már látszik, hogy nem kell protézis... Kínlódik is rendesen, szegénykém.

Emellett - és épp ezért -  rendkívül keveset alszik. Én pedig zombulok.