Régen írtam már... Pedig lenne mit, csak nincs mikor, de ez várható is volt. 
Álmos ma 3 hetes lett. Meg is "ünnepeltük" - jól megkínozták szegényt...
Merthogy sárga ugye őkelme (tegnapi sétánk során alig győztem magyarázni a százhuszadik "jajdeszépbarnalátszikhogysokatsétáltok" megjegyzésre, hogy nem, nem barna, és ez nem jó, hogy ilyen, és blablabla. Védőnő tegnap kimondta, amitől féltem, és elküldött bennünket a helyettesdoktornénihez, vérvételre - le is beszélte vele, hogy mennénk, aranyos volt.
Mentünk. Doktornéni: "lehet, hogy túleteti anyuka, azért sír mindig, különben is rosszul böfizteti, nézze meg, milyen hordóhasa van a gyereknek, stb..." Úgyhogy böfiztetni is "megtanultunk", rögtön, kezdésnek... 
Kereken egy órán át 
bent voltunk a rendelőben. Álmos üvöltött. Azt mondták, nem a szúrás fáj neki (a tű vastagságán azóta is el vagyok ájulva...
), hanem az bántja, hogy lefogják. 
Nos, a szúrás csak hagyján, de a tű hosszú percekig (nekem óráknak tűnt) bent volt a karjában, nyomkodták, préselték, de a vér csak nehezen akart jönni szegénykémből, de "direkt jó" volt, hogy üvöltött, mert akkor ugye "a vér is jobban jön"... (Mi lett volna, ha nem üvölt?) Nézett rám szegény, olyan szemekkel, hogy amíg élek, nem felejtem el. (Hazajöttünk, egyfolytában azt a kétségbeesett, rémült, semmihez nem hasonlítható tekintetét láttam, hát sikerült szétbőgnöm a saját szemeimet is, a kontaktlencséimmel együtt... ) A másik kémcső vérbe már máshonnan kellett a vér (a karjából nem jött több...); nos akkor a fején kerestek vénát. Azt hittem, megfogom és kirohanok vele, sárgaság ide, vagy oda... Találtak egyet, doktornéni leérzéstelenítette, még jobban lefogták szegénykémet, még jobban üvöltött. De a vér, nos, az nem jött. Hiába nyomkodták. Egy idő után feladták a próbálkozást. Következő lépés: a szépen bedobozolt kémcsövekkel leveretni a laborba (város másik vége); "ott megint meg fogják szúrni, mert ez a kevés vér is megalvadt". Doktornéni szerint a K-vitamintól, amit minden szoptatós csescemőnek adni kell havonta. Éljen. Egyébként is "családilag rosszul működnek önöknél a máj méregtelenítő enzimjei..." Merthogy elmondtam, hogy Árminnal is 3 hónapig vérvételre jártunk Szekszárdra a sárgasága miatt. (Közel sincsenek arról ennyire szörnyű emlékeim, vagy megszépíti az idő, nem tudom... )
Nos. Lecucc a laborba a vérrel (eredménnyel holnap vissza helyettesdoktornénihez, aki eldönti, le kell-e mennünk Szekszárdra a kórházba, ahol vizelettenyésztést is csinálnak - hogy miért nem mentünk egyenesen oda 
- amennyire öróltem, hogy Pakson leveszik a vért, most annyira bánom, hogy nem mentünk egyenesen a kórházba, mint Árminnal... 
Egyazegyben túl lettünk volna mindenen.
Labor: kerülgettem a rendelőintézetben szerencsétlen agyonkínzott fiammal a "jajdearanyospicibabamegnézhetem" szándékú idősb asszonyokat és kíváncsi gyerekeket; beadtam az ablakon a dobozt; lestek, hogy "mit akar a doktornő ennyi vérrel" és közölték, hogy ők is böknek... Még jó, hogy nem ért váratlanul. Álmosnak már hangja sem volt, szerencsére legalább levetkőztetni nem kellett és a hordozójában is maradhatott... Az asszisztens sajnálgatta, azt mondta, ilyen pici ujjat (ujjat! És nem fejvénát...) nem is tud megbökni... Persze azért tudott. Bökött egyet, préselte a vért, alig folyott; bökött még egyet... A kettőből aztán összejött annyi (röpke 20 perc alatt 
), amennyi elég egy vérképvizsgálathoz. Utána megszeretgette Álmost (megdicsérte a nevét 
), aranyos volt nagyon; látszott rajta, hogy a szíve szakad meg miatta.
Nos, holnap egy újabb kör, Ármin is elkísér, mert már ma szeretett volna jönni, de előrelátó módon nem engedtem. Holnap jöhet, mert holnap már nem bántják a kistesót... Ma alig várta, hogy levegyem róla a véres ruháját, nem tudom, mit csinált volna az orvosnál, szerintem évekig rémálmai lettek volna...Szekszárdra, ha kell is menni, reméljük, nem rögtön holnap, és akkor apjuk is elkísér minket.
Egyébként: 3650 gr-os a fiatalúr, ami azt jelenti, hogy a legutóbbi (2 héttel ezelőtti) mérés óta 600 gr-ot hízott... Sokat eszik, és én bizony nem gondolom, hogy túletetem, Ármint is ugyanígy etettem, ő nem volt hasfájós mégsem, és Álmos is megnyugszik, ha enni kap a nagy üvöltései közepette. A hasfájósság oka inkább az lehet, hogy mohó és észrevehetően sok levegőt nyel. Így esténként és rendszerint hajnali 3-tól szórakoztat minket/engem... A porszívó hangja viszont meglepő módon megnyugtatja, dehát csak nem állok neki hajnalok hajnalán porszívózni . Bízom benne, hogy hamar kinövi; holnap pedig beszerzek neki Chamomilla 15 CH-t, amit a védőnő javasolt (hasfájósságra és nyugtalanságra). Hátha...
Egyre többet nézelődik, a kinyújtott kezét bámulja, meg a lámpákat, és a szemüvegek csillogása is tetszik neki. Szeret sétálni, nagyokat alszik a babakocsiban, mi meg Árminnal rójuk vele a kilométereket. (Hanna is elkísér minket a kis babakocsijával, amikor épp nem nyaral - vasárnap 4 napra elutazott anyuékkal.)
"Dióhéjban" ennyi most... 
A kis háromhetes hős és az ő ragtapasza (a vér a ruháin nem látszik szerencsére...):
